Az agynak van egy alapértelmezett állapota, amely negatív előítéletekkel rendelkezik, és inkább a problémákat vagy a hibákat keresi, hogy valamilyen megoldást generálhasson. Tehát az agyunk egy kicsit úgy van felépítve, hogy inkább azt keresse, hogy mi a rossz, mint azt, hogy mi a jó.
Az emberek hajlamosak arra, hogy inkább szigorúak legyenek önmagukkal, mint könyörületesek, különösen egy kudarc után. Ez azért van, mert legbelül a legtöbben úgy gondoljuk, hogy az önkritika motivál.

Azt hisszük, hogy ha nagyon kemények vagyunk magunkkal, ha rosszul érezzük magunkat amiatt, amit tettünk vagy amit nem tettünk, vagy amiatt, hogy kik vagyunk és inkább milyennek kellene lennünk, akkor ez az önkritika majd oda vezet, hogy változtatni akarjunk, és  megtaláljuk az erőt vagy a motivációt a változáshoz. Pedig ennek pont az ellentéte igaz: a kemény önkritika hatására nagyobb valószínűséggel adjuk fel az erőfeszítéseinket a pozitív változás útján, kevésbé valószínű, hogy sikerrel járunk, és sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy feladjuk a céljainkat. 

Mi lehet a megoldás?

Kutatások százai bizonyítják, hogy az önmagunkkal való együttérzés nehéz időkben, különösen, amikor kudarcot vallunk, vagy hibázunk, segít önmagunk oldalán állva olyan egészséges döntéseket hozni, amelyek hosszú távon támogatják a jóllétünket és boldogságunkat.